Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Városőrző kamerák vigyázzák a szolnokiak biztonságát

2015-03-27

Városőrző és térfigyelők kamerák növelik a szolnokiak és értékeik biztonságát. A kamerák képei már jó néhány esetben segítettek egy-egy bűneset felderítésében, és visszatartó erejük is jelentős – mondta Szalay Ferenc polgármester mai sajtótájékoztatóján. Elhangzott, hogy pályázati pénzből újabb térfigyelő kamerák kerülnek ki a városban, így már mintegy nyolcvanra nő a számuk.

A Magyar Telekom a T-City program keretében Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve még 2011-ben Városőrző tesztprojektet indított, amely során öt darab speciális berendezést telepítettek Szandaszőlős városrész ki- és bevezető útjain, valamint forgalmas (Gorkij és Vörösmező) utcáinak kereszteződésében. A teszt nemcsak a konkrét bűnfelderítés során, de a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelésében, és a bűnmegelőzésben is bizonyította hasznosságát.

Szalay Ferenc polgármester elmondása szerint a Városőrző a modern biztonságtechnikai eszközök mellett a mobiltechnológiát is használja, nem igényli vezetékes hálózat kiépítését. A megfelelő jogosultsággal rendelkező felhasználói számára elérhetővé teszi annak minden előnyét, hiszen okostelefonon, tableten is elérhetők a kamerák képei. A Városőrző alkalmas a forgalom monitorozására, forgalmi adatok gyűjtésére is, így fontos információkat gyűjthet például a város közlekedési rendszerének fejlesztéséhez. Mindez azon kívül, hogy a lakosság szubjektív biztonságérzetének növeléséhez is hozzájárul, elengedhetetlen egy komplex, integrált és intelligens városirányítási rendszer kiépítéséhez, működtetéséhez. A kamerák „látják” a gépjármű rendszámát és képesek a sebesség rögzítésére is.

A kamerák a Telekom és a város közös beruházásaként kerülnek ki, Szolnok város feladata a megfelelő infrastruktúra (oszlopok, áramellátás, engedélyek) megteremtése, míg a cég biztosítja a kamerákat és a működtetéshez szükséges szoftvert.

Újabb térfigyelő kamerák a városban

Szolnok közbiztonságát az önkormányzat a város belső területén újabb kamerák telepítésével erősíti. A Belügyminisztériumtól nyert 46 millió forintos pályázati pénzből összesen 21 kamerát helyeznek ki hamarosan. Ezzel közel nyolcvan kamera vigyázza majd összességében a város közbiztonságát a városőrző rendszeren kívül!

Térfigyelő rendszerelemek telepítésének helyszínei

Telepítendő kamerák száma (db)

Várkonyi tér

1 dome

Szabadság tér

4 fix

Baross út – Szapáry út – Kossuth út

1 dome, 1 fix

Tószegi út  - Gyökér út

2 fix

Üteg út – Hóvirág út

1 dome

Nagy Imre körút – József A. út – Bajcsy út

2 dome

Jubileum tér

1 dome, 1 fix

Baross út –Nagy Imre körút – Mátyás Király út

1 dome 2 fix

Szántó körút – Thököly út – Mátyás Király út

1 dome, 1 fix

Tiszaparti sétány

3 dome

 

VISSZA

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

További hírek

1500-nál is több laptopot kapnak a szolnoki diákok

2024-04-30

A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.

Átadták a megújult Véső úti Sportközpontot

2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.

Döntött a közgyűlés: ingyenes lesz a tömegközlekedés a diákok számára

2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.

Dr. Lőrincz Ambrusra emlékeznek

2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.

Ötvenéves jubileumát ünnepli a pedagógiai szakszolgálat

2024-04-17

Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.