Egy saját térköves udvar, amely akár Kresz-parkként is használható. Erre vágytak a szandaszőlősi Munkácsy úti óvodába járó gyermekek, szüleik és az óvodapedagógusok. A városban jelenleg is zajló „Két kerékre Szolnok” projekthez illeszkedett a terv, így amikor a szülői munkaközösség az önkormányzattal felvette a kapcsolatot egy esetleges támogatás apropóján, a polgármester szívesen ült le egyeztetni. Az elképzelés és a megvalósítás között mindössze egy hónap telt el, az ünnepélyes átadást ma reggel tartották. A kicsik örömmel vették birtokba a több funkciós teret.
Február végén találkozott Szalay Ferenc a szülői munkaközösség tagjaival, ahol megszületett a döntés: az önkormányzat is örömmel támogatja a kezdeményezést. A korábban rossz állapotú terület gyönyörű térkövet kapott, a következő ütemben pedig kerékpártárolókat alakítanak ki.
Amint az a megnyitón elhangzott, fontos, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban megtanulják, hogyan kell közlekedni a forgalomban, s a most átadott udvar erre is teret biztosít. De rendezhetnek itt sorversenyeket, családi napot, óvodai ünnepségeket is.
Az ünnepélyes átadáson dr. Kállai Mária kormánymegbízott, dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc polgármester is megjelent, a beszédek elhangzása után pedig kerékpáros, rolleres, futóbiciklis apróságok tesztelték az új felületet.