A Damjanich János Múzeum 2014 áprilisában 11 millió forintot, illetve még 2013 szeptemberében 10 millió forintot nyert ALFA pályázaton, melyet az önkormányzatok által fenntartott múzeumok támogatására írtak ki két ütemben.
Jelenleg a felújítás első szakaszában két terem átalakítását végzik. A Szolnoki Művésztelep első korszakát a modern kor szellemében úgy tervezzük bemutatni, hogy a látogatók többek között projektoros vetítéssel, robotlámpás hangos tárlatvezetéssel, interaktív fallal, tablókkal találkozhatnak. Az új képtár rengeteg új információt biztosít a látogatók számára, kibővíti múzeumpedagógiai lehetőségeinket, és lehetővé teszi azt is, hogy a művészetszerető közönség többször is visszatérjen.
A II. ütem a Művésztelep történetét napjainkig fogja végigkövetni a már az I. ütemben megvalósult modern, XXI. századi eszközök segítségével, amelyek lehetőséget nyújtanak számunkra a Művésztelep eddigi történetének dokumentálása mellett arra is, hogy a legfrissebb kutatási eredményeket felhasználjuk, valamint a Művésztelep mindenkori aktuális eseményeivel folyamatosan bővítsük az így felépített ismerettárat.
Az immár teljesen megújult képtár 2014 novemberében várja az érdeklődőket.
Megújul a Szolnoki Képtár
2014-05-14
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.
2024-04-17
Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.