Még néhány nap, és az idén felvételizők végre megtudják, sikerült-e a vágyott felsőoktatási intézménybe bekerülniük. A felvételi eljárás csúcspontja a ponthúzás, ezért ezt az alkalmat évek óta rendezvények kísérik Budapesten, és az idén Szolnokkal együtt még további két vidéki nagyvárosban — Szegeden és Pécsen — is lesz Pont Ott Parti július 24-én!
Tavalyelőtt a Szolnoki Főiskola hagyományteremtő céllal rendezte meg az első Pont Neked Party-t, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy a város fiataljai helyben várják a számukra sorsdöntő pontok megszületését. A felvételi eljárás legizgalmasabb pillanatait újra együtt tölti az intézmény azokkal, akik az idén adtak be jelentkezési lapot valamelyik felsőoktatási intézménybe.
Az idén július 24-én hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ekkor dől el, hogy a közel 110 ezer jelentkező közül ki kezdheti meg tanulmányait valamely egyetemen, főiskolán. A szolnoki önkormányzat a Szolnoki Főiskolával közösen, az Aba-Novák Kulturális Központ szervezésében ugyancsak ezen a napon rendezi meg az új néven jelentkező szolnoki POP, azaz Pont Ott Partit. A fiatalokat és hozzátartozóikat 18 órától várják a Kossuth téren, ahol az érdeklődők egy óriáskivetítőn folyamatosan nyomon követhetik majd az egyes szakok már jóváhagyott ponthatárait. A programot a tervek szerint koncert, játék és beszélgetések is színesítik majd. Fellép a Mirodam együttes.
A 20 órakor kezdődő ponthúzás eredményeit az Educatio segítségével azonnal, online közvetítéssel mutatja meg a Szolnoki Főiskola, így aki ott lesz, mindenkinél gyorsabban tudja meg a ponthatárokat!
Készülj a POP-ra, azaz a Pont Ott Partira!
2012-07-16
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-05-15
A városháza dísztermében tartott ünnepségen adták át – immár ötödik alkalommal – a „Szolnok Családbarát Munkahelye” címet, melyen Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket.
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.