Harminc év után újra ejtőernyős nyári tábort rendeznek Szolnokon
2020-08-18
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, a Szegedi Egyetemről, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskolából, Martfűről és Békéscsabáról érkezett fiatalok a tábor ideje alatt bepillantást nyernek az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis mindennapjaiba, elsajátítják az ejtőernyős ugrások végrehajtásához szükséges ismereteket, látogatást tesznek a RepTárban, ahol múzeumpedagógusok segítségével ismerhetik meg a magyar repüléstörténet főbb eseményeit, légijárműveit, és természetesen ejtőernyős ugrásokat hajtanak végre a Szolnok–Szandaszőlősi repülőtéren.
Az esemény megnyitóján Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is köszöntötte a fiatalokat. Mint mondta, a honvédelmi tárca számára elsődleges fontosságú a katonai nevelés, ennek pedig szerves részét képezik az ilyen és ehhez hasonló táborok. „Szeretnénk, ha a fiatalok megértenék, mit és miért csinálnak a katonák, miért annyira fontos a honvédelem ügye. Ezt a legmeggyőzőbben úgy tudjuk megtenni, ha a gyakorlatban mutatjuk meg nekik” – fogalmazott az államtitkár. Beszédét azzal zárta, hogy Szolnok városa tökéletes helyszínt biztosít a tábornak, hiszen a városban szeretik, elfogadják, tisztelik a katonákat.
Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke az összefogás diadalának nevezte a több évtizede újra megrendezett ejtőernyős tábort. Mint mondta, a mostani program a Honvédelmi Minisztérium és a Honvédelmi Sportszövetség, a Magyar Honvédség (azon belül az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis), valamint Szolnok városának kiváló együttműködésének a gyümölcseként jöhetett létre. „Fontos, hogy felvértezzük a résztvevő fiatalokat olyan képességekkel, amelyeket a jövőben is hasznosítani tudnak, hogy értékrendjük stabillá váljon, amellyel meg tudják állni helyüket a nehéz helyzetekben”, majd kiemelte: a szervezők abban bíznak, hogy az egy hét emlékezetes lesz a húsz fiatalnak, akik fizikailag és lelkiekben is megerősödve térnek majd haza otthonaikba.
Szalay Ferenc polgármester beszédében kiemelte: „Rendkívül fontos az egyéni képességek fejlesztése, de ezek mindig alárendeltetnek a közösségi képességeknek. Nagyon nagy szükség van arra, hogy a fiatalok rájöjjenek, egy közösségben élt élet egészen más értékeket hordoz. Ez pedig a katonaság alapja, ami már az én koromban is egy olyan közösséget kovácsolt, amelyet akár nemzetnek is hívhatunk." A város nevében köszönetét fejezte ki azoknak, akik segítettek egy ilyen program létrejöttében. „Szolnok a katonás rendben hisz, ebben a szellemben létezik, folyamatosan új fejlesztések indulnak el a honvédségen belül, nálunk a városi ünnepségek a hitélet vezetői után a katonákkal indulnak" - zárta köszöntőjét.
Az eseményen részt vett Koller József dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka is, aki a dicső múlt és a szép jövő mellett a jelen, azaz a pilótaképzés, a toborzás fontosságát hangsúlyozta. Beszélt arról, hogy a szolnoki honvédséghez a közeljövőben helikopterek érkeznek, nő a létszámuk és folyamatos a helikopterbázis fejlődése, éppen ezért van szükség arra, hogy a jövő generációja lásson perspektívát a katonaságban, számíthasson a "jelenre".
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.
2024-04-17
Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.