Szolnok város önkormányzata a rendőrség napja alkalmából minden esztendőben köszönti a Szolnok Városi Rendőrkapitányság egyik rendőrét, aki munkájával, személyes példamutatásával kiemelkedik munkatársai közül.
A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán öt éve teljesít szolgálatot Gecse Krisztina rendőr főtörzsőrmester kisasszony. Az elmúlt években folyamatosan kimagasló teljesítményt nyújt munkája során. A körözési tevékenység ellátása, illetve felügyelete mellett az elmúlt években bűnügyi területen is jelentős eredményeket ért el. Kollégáival és parancsnokaival a kapcsolata kifogástalan, a szervezet iránti lojalitása példaértékű.
A 2013-as illetve a 2014-es évben több olyan eredményes nyomozás fűződött a nevéhez, amelyek közvetlenül elősegítették olyan bűncselekmény-sorozatok felderítését, melyek a szolnoki polgárok biztonságérzetét negatív irányban befolyásolták, s a városban működő nagyobb cégek részére milliós nagyságrendű kárt okoztak. A károkozás megszüntetésével közvetlenül elősegítette az önkormányzati vagyon megóvását is.
A mai közgyűlésen Gecse Krisztina rendőr-főtörzsőrmester részére Szalay Ferenc polgármester úr Szolnok város önkormányzatának nevében egy értékes Police márkájú karórát adott át.
Gecse Krisztina rendőr főtörzsőrmestert köszöntötték
2014-04-24
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.
2024-04-17
Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.