Az országban az elsők között, még 1989-ben állítottak kopjafát Szolnokon az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek, hőseinek emlékére. Az '56-osok terén, ahol a kopjafa tövében utcaköveket szimbolizáló bazaltkockák és lánctalpak állnak, minden esztendőben megemlékezik a város.
A katonazenekar indulója és a gyertyák lángja várta a megemlékezőket szombaton délután az 56-os emlékkőnél. A városi megemlékezés a díszzászlók bevonulásával kezdődött. Az ünnepi megemlékezésen szavalatokat és a Magyarock Dalszínház „Benned él” című műsorát hallhatta a közönség. Szolnok és a megye áldozataira emlékezni kell. Életüket adták a szabadságért. A narrátor név szerint említette az elesetteket, nevük elhangzásakor harangszó csendült fel.
Mi is a szabadság? -tette fel a kérdést Győri Péter Benjámin evangélikus esperes. Mindenki azt gondolja, hogy az a szabadság, amikor az ember kötöttségek nélkül azt tesz és mondd, amit csak akar. Mintha nem lenne semmilyen igazság, amihez igazodni kellene, ám ez veszélyes csapda. Az igazság nem annál van, aki hatalmasabb és aki erősebb. A határtalan szeretet ábrándja is elviszi az embert. Azok igazán szabadok, akik képesek valamihez tartozni, akik képesek saját életüket áldozni másokért. Ilyenek voltak 1956 hősei.
Dr. Horváth László múzeumigazgató idézte fel az akkori eseményeket, és azt azt követő időszakot. Mint mondta: kettősség volt akkor az emberekben. Hivatalosan ellenforradalomról hallhattak, otthon, a szüleik, nagyszüleik hősökről beszéltek. Áldassék a neve a szolnoki áldozatoknak - folytatta a történész. Nem rajtuk múlt, hogy éveken keresztül megkapta a város a „Kis Moszkva” jelzőt. Nem ők kérték, hogy itt vonuljon fel tíz szovjet hadosztály, hogy itt alakuljon meg a Kádár kormány és hogy a rádióba innen olvassák be a nyilatkozatokat. Mára ez a jelző eltűnt a városról, az idő igazolta az itt élők hősiességét és hazaszeretetét. A megemlékezésen előttük fejet hajtva helyezték el a város vezetői, országgyűlési képviselők, a politikai pártok és a civilek koszorúikat. (szolnoktv)
Az ´56-os forradalom hőseire emlékeztünk
2015-10-26
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-05-15
A városháza dísztermében tartott ünnepségen adták át – immár ötödik alkalommal – a „Szolnok Családbarát Munkahelye” címet, melyen Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket.
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.