2023-10-23
Ragyogó napsütésben, késő nyárias időben emlékeztek Szolnokon az 1956-os forradalom és
szabadságharc 67 évvel ezelőtti eseményeire. Fejet hajtottak azon szolnoki hősök emléke előtt is,
akik életüket áldozták a szabadság eszméjéért, akik elviseltek kínzást, fogságot, meghurcoltatást minden ember és nemzet alapvető és megmásíthatatlan jogáért: a szabadságért és önrendelkezésért.
Hétfőn délelőtt koszorúzásokkal kezdődtek a városi megemlékezések. A forradalom és szabadságharc szolnoki hőseinek nyughelyeinél, illetve emléktábláinál helyezték el a tisztelet és emlékezés virágait hozzátartozók, tisztelők, egykori barátok, a vármegye, a kormányhivatal és a honvédség képviselői, a város nevében pedig Fejér Andor és Györfi Mihály alpolgármesterek.
Az Ötvenhatosok terén a Szigligeti Színház művészeinek előadásával kezdődött a városi megemlékezés. Az Szolnoki Ökumenikus Lelkészkör nevében Győri Péter Benjámin evangélikus esperes, a diákokat képviselve Albert László diákpolgármester mondta el gondolatait, majd a 67 évvel ezelőtti eseményeket és mának szóló üzenetét idézte fel Szalay Ferenc polgármester:
"Tisztelt Hölgyeim, Uraim, Kedves Emlékezők!
„A rendszert az egész magyar nép söpörte el. (…) A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel a népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akar határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől.”
Mindszenty József bíboros, esztergomi hercegprímás, a kommunisták által üldözött egyházi vezető szavai olyan célokról és értékekről szólnak, melyek a mai napig érvényesek. 1956 októberében a magyar nép a szabadságért, a döntés jogáért, magáért a nemzetért szállt szembe a legyőzhetetlen nagyhatalommal, a Szovjetunióval. Az akkori világ legnagyobb hadseregével, annak tankjaival és katonáival szemben sorakoztak fel az egyszerű nép fiai. Olyan ellenségtől akarták megszabadítani hazánkat, amelyik államokat söpört el és tett egyenlővé a földdel, aki átlépett bárkin és bármin, ha céljai azt kívánták. Hatvanhét év telt ez azóta, közel hét évtizede már, hogy vérbe fojtották a magyarság forradalmát.
De a tüzet soha nem tudták eloltani, s ahogyan azt már többen is megfogalmazták, ez a harc a kommunizmus végének a kezdetét jelentette. Mindszenty bíboros imént idézett gondolatai egy másik igazságra is felhívják a figyelmünket: az ötvenhatos magyarok céljai a demokratikus fordulat után sem feltétlenül teljesültek maradéktalanul!
Nézzük csak meg, miről is szól a mai nagypolitika? Világszerte számos nemzet, köztük a magyar is az önrendelkezését védelmezi, a szabad döntés jogáért száll síkra, s teszi ezt olyan közösség részeként, mely elvileg a demokrácia alapelveire épült! De vajon miért is nem természetes az önrendelkezés 2023-ban? Miért kell a szabadságunkat bármiféle nagyhatalmi érdek, gondolat vagy eszme szolgálatába állítani?! Érthetetlen, hogy miért akarja szétverni az unió a nemzetállamokat, miért akarja megfosztani teljes önrendelkezésüktől az Európát sokszínűvé tevő népeket! 1956 mártírjai nem ezért áldozták életüket, nem egy újabb szuperhatalom arctalan tagjaként szerették volna látni hazánkat, hanem egy független, erős, önálló nemzetként. Az ő emléküket is meggyaláznánk azzal, ha nem lennénk álmaikhoz, áldozatukhoz méltók, s feladnánk a legtöbbet, ami egy népnek megadatott: a szabadságot.
Sajnos nincs könnyű dolgunk, mert a kommunizmus eszméje nem tűnt el a rendszer bukásával! A mai napig itt vannak azok a politikai pártok, melyeknek nem Magyarország az első, itt vannak azok a politikusok, akik képesek elárulni saját nemzetüket az unió bürokratái által elvárt módon. Pontosan úgy, mint tették azt a kommunisták.
Tisztelt Ünneplők!
A mai napon arra emlékezünk, hogy a háborús veszteségek után a véres kommunista diktatúra elnyomásától szenvedve fellázadt a magyarság, s sikeresen elkergette elnyomóit. Bár hatvanhét évvel ezelőtt nem közvetítette élőben a média a forradalom minden pillanatát, de a kommunizmustól rettegő szabad világ ünnepelte a magyar hősöket. Nekik is reményt adtak a Budapestről érkező hírek, s reménykedtek, a kegyetlenséget végképp elűzhetjük. Ha ma szétnézünk Európában, vagy a közel-keleti térségre pillantunk, akkor szomorúan tapasztalhatjuk, a mai napig nem sikerült a háború démonától, a rettegéstől megszabadnunk. Emberek ezrei, tízezrei halnak meg, s közben a fejlett Nyugat nem a békét keresi, hanem tovább élteti a háborút.
Kedves Szolnokiak!
Bár egyre kevesebben, de még köztünk élnek azok a hősök, akik élő tanúi, részesei voltak 1956 forradalmának, annak a nagyszerű felkelésnek, mely kellő történelmi távlatból majd aranybetűs fejezete lesz históriás könyveinknek. Ez a nap elsősorban róluk szól! Bár sokkal kevesebbet hallhatunk a szolnoki eseményekről, az bizony valódi hősök éltek itt. A városban többezer szovjet és magyar katona állomásozott, ám a szolnokiak nem féltek, nem ijedtek meg! Mai fejjel is elképzelhetetlen, hogy tizenötezres tüntetés volt a Kossuth téren, a városlakók egyként álltak a pesti felkelők mellé. Persze azonnal riasztották a kommunisták a szovjet katonákat, a tankok meg is indultak, hogy ha kell, a földdel tegyék egyenlővé a várost. Két nagyszerű ember akadályozta meg a vérontást.
Kablay Lajos és Dancsi József a Forradalmi Munkástanács vezetőiként nem engedték, hogy fegyverhez jussanak a felkelők. Ők ketten a szovjet tankok elé kiálló vitéz Szathmári Józseffel, a légvédelmi ezred parancsnokával egy hatalmas vérontástól kímélték meg Szolnokot és az itt élő embereket.
Hálával tartozunk nekik, mert megmutatták mindenkinek, milyen gondolkodó, igazi demokrata magyarnak lenni, s rávilágítottak arra: az igazságért minden körülmények között meg kell küzdenünk. Még akkor is, ha mások elhallgatnák a valóságot, ha évtizedekig próbálták meghazudtolni a történelmi tényeket. Olyan korábban talán sohasem volt a magyar történelemben, hogy az utókor együtt ünnepelhet a hőseivel, ez 1956 legnagyobb csodája. Sajnos sokáig már mi sem tehetjük ezt meg, hiszen szépen lassan az utolsó forradalmárok is csatlakoznak majd égi társaikhoz. Nagy érték, s egyben óriási lehetőség történelmünk alakítóival közösen ünnepelni 1956. október 23-ának forradalmát. Nekünk még megadathat, hogy láthatjuk, kik harcoltak a magyar hazáért, kik azok, akiket csak a világ legnagyobb hadserege tudott legyőzni.
Kedves Ünneplők!
Hatvanhét esztendővel ezelőtt a szabadságért és a tisztességért, egy félelem nélküli világért harcolt a magyarság. Sajnos a mai világunkban egyre több a félelem, a terror, nem hallgattak el a fegyverek sem, szomszédunkban háború dúl. Tudnunk kell megbecsülni hazánk békéjét és biztonságát, azt, hogy itt nem kell félni kilépni az utcára, nem kell tartanunk a terrortól, s legfőképpen attól, hogy ne mi, magyarok határozhassuk meg saját sorsunkat. Ezt kaptuk 1956 hőseitől, s ezért örökre köszönettel tartozunk nekik! Legyünk hálásak a hitért, a küzdelemért, az útmutatásért és az áldozatért, melyet értünk hoztak!
Jókai Anna, a kiváló írónő szavainál jobban aligha tudnánkmegfogalmazni, mi az 56-os forradalom mának szóló üzenete: „Ha merünk önmagunk lenni és nem úszni az árral: ez a szabadságunk.”
Úgy kell élnünk, hogy méltók legyünk hőseinkhez, s akkor Magyarország mindig egy nagyszerű szeglete lesz ennek a viharos világnak!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!"
Az ünnepi megemlékezést koszorúzás zárta.